Novemberben indul a világ leghosszabb, megszakítás nélküli kajakos útja

2013. feb. 27.

Tavaly novemberben, a Fiatal Vállalkozók Hetén mutatkozott be a nyilvánosság előtt a „világraszóló vállalkozás”, vagyis a FarFarAway – Túl az Óperencián! projekt. Két végzős egyetemista arra vállalkozik, hogy egy speciális páros kajakkal keresztülevezzék az Atlanti-óceánt. Amennyiben sikerrel járnak, úgy világelsőként kerülnek bejegyzésre és a Guinness bizottság által minősített rekordot állítanak fel.

Amióta Kovácsik Levente és Szabó Norbert Ádám a Fiatal Vállalkozók Hetén bejelentették különleges expedíciójukat, rengeteg dolog történt velük. A két fiatal kalandjának célja, hogy Spanyolországból 6500 kilométert megtéve a nyílt óceánon keresztül, megállás és külső támogatás nélkül eljussanak a Karib-szigetekig. Ekkora utat még senki nem tett meg megszakítás nélkül.

Első nyilvános szereplésük óta Levente és Norbi telefonja szinte folyamatosan csörög. Sokan érdeklődnek, hogy miként tudták a semmiből felépíteni az egyedülálló vállalkozást, és hogyan készülnek fel a novemberi startra. „Örülünk a megkereséseknek, mert eddig minden érdeklődő biztatott bennünket. Nagyon jó érezni, hogy más is lát fantáziát ebben a kalandban, és hogy kíváncsiak arra, hogyan készülünk fel egy ilyen útra. Erőt ad, hogy az emberek érdeklődnek a kalandunk iránt” – mondja Norbi.

Jelenleg a hajó szerkezetkész építésének körülbelül a 25%-ánál tartanak. Az építkezés január második hetében kezdődött; azóta elkészült a hajótest külső felének gyanta és szénszál szövet-rétegekkel való vákuumozása. „Ennek köszönhetően még az acélnál is erősebb és rugalmasabb is lesz a hajó. A szénszál és a gyanta ugyanis úgy dolgozik együtt, mint az acél és a beton a vasbetonban. Fontos, hogy ezt a folyamatot megismétlik a hajótest belső felén is, majd ezt követően ugyanígy a hajó felső részének a külső és belső felén is” – magyarázza Levi.

A hajón napi 8 órában általában két ember dolgozik, akiket az építésvezető koordinál. A hajót Réder Ákos tervei alapján készítik, ő a hajó tervezője. Természetesen a tervek közös egyeztetés alapján kerültek megalkotásra, amiben Levi, Norbi és az építésvezető is közreműködtek. A tervezést sok konzultáció és közös ötletelés előzte meg.

„A tervezés során a legfontosabb szempont a biztonság, a gyorsaság és csak utolsó sorban a komfort volt. A hajó kicsi. Ennek ellenére úgy kellett megtervezni, hogy 2 ember, 300 kilogramm étel, az összes technikai, ruházati és biztonsági felszerelés elférjen bennemondja Levi.

És addig?

Természetesen a srácok nem ülnek ölbe tett kézzel az indulásig sem; komoly edzésprogram segíti őket a fizikai és lelki felkészülésben.

 „Jelenleg egy héten hat napot edzünk, az esetek felében napi kétszer is. Ebből az egyik egy kardió jellegű munka, a másik pedig a személyi edzőnk által előírt edzésforma – például futás, spinning, úszás-, vagy erőnléti edzés” – magyarázza Norbi. Tavasszal már az edző által kitalált váratlan szituációkkal és alvásmegvonásokkal kiegészített edzést folytatják.

Mikor?!

A FarFarAway – Túl az Óperencián! projekt csapatának tervei szerint május közepére készül el a hajó, és ugyanekkor szeretnék először vízre tenni. Nyáron az Adriai-tengeren tartanak próba-utat. A teszt út során választ kaphatnak majd a felmerülő kényelmi és funkcionális kérdésekre, és amennyiben szükséges, az esetleges hibákat is korrigálni tudják még az indulás időpontjáig. 2013 novemberében indulnak a nagy kalandra, hogy a nyílt óceánon keresztül, megállás és külső támogatás nélkül eljussanak Spanyolországból a Karib-szigetekig.

A FarFarAway honlapján – a http://farfaraway.hu oldalon keresztül – a vállalkozás követői kapcsolatba léphetnek Norbival és Levivel, megírhatják személyes üzeneteiket, és csatlakozhatnak a facebook-csoportoz http://www.facebook.com/farfaraway.live, illetve követhetik a csapatot a Youtube-csatornán www.youtube.com/user/farfarawaylive is.

Háttér-információ:

Sokan, sokféleképp próbálták már meghódítani az Atlanti-óceánt. Levente és Norbert a világon elsőként vág neki az eddigi leghosszabb utazásnak, először páros kajakkal. Az expedíció során a csapat 6500 kilométert tesz meg, amely 2000 kilométerrel hosszabb lesz, mint az eddig valaha megtett út nyílt vízen.

„Nem a cél motivál, hanem az ahhoz vezető út” – mondta el Levi. Norbi pedig hozzátette: „Küldetésünk alapvető szempontja, hogy a projekt minden érdekes részlete, egészen a felkészüléstől, az út megtételén át, a tapasztalatok leszűréséig, nyomon követhető legyen, és eljusson a nagyközönséghez”.

Hozzászólások

comments

A szerző

Hasonló cikkek

Komment