Zöld vezetésre váltanak

2013. Már. 20.

Környezettudatos gépjárművezetési-programot indított a Tchibo Budapest Kft. A márciusi tréningen – amely a „Tanpálya” Vezetéstechnikai Centrum Kft. szervezésében került megrendezésre a mogyoródi tanpályán –  a cég teljes kereskedelmi csapata környezettudatos vezetési képzésben részesült. A tréningen szerzett tudásnak köszönhetően gépkocsinként átlagosan 5 százalékkal csökkenő üzemanyag-felhasználásra, éves szinten pedig mintegy 100 tonnával kevesebb szén-dioxid kibocsátásra számít a Tchibo Budapest Kft.

„A Tchibo stratégiájának szerves része a fenntartható működés, s fontos számunkra, hogy mekkora cégünk ökolábnyoma. Ezért döntöttünk úgy, hogy a kereskedelmi csapatunk zöld vezetési kurzuson vesz részt, elsajátítva azt a tudást, mely lehetővé teszi a környezettudatos vezetést” – mondta Sófalvi Attila, a Tchibo Budapest Kft. kereskedelmi igazgatója. A vállalat dolgozói a program során egy 20 kilométeres útvonalon sajátították el a zöld vezetés fogásait, mint például a helyes sebességváltás és fékezés, vagy a megfelelő követési távolság betartásának gazdaságossági előnyeit. A próbakörök során mérték a fogyasztást, az átlagsebességet, és a fordulatszámot.

A kávéscég járművei évente több mint kétmillió kilométert tesznek meg. Az eddigi eredmények szerint egy kis odafigyeléssel, az átlagsebesség megtartása mellett mintegy 5 százalékkal csökkenthető a felhasznált üzemanyag mennyisége, s mintegy 5-6 százalékkal kevesebb szén-dioxid juthat majd a levegőbe. Magyarországon mintegy hárommillió jármű fut az utakon, környezettudatos autóhasználattal azonban jelentősen vissza lehetne szorítani a kipufogókból távozó, légkört károsító anyagok mennyiségét. „A Hungaroring Sport Zrt. és azon belül a Vezetéstechnikai Centrum több módon is segíti a biztonságos és környezettudatos közlekedést. Saját öko vezetési programmal is rendelkezünk, gazdaságos vezetési kurzusokat is tartunk az autósok számára. Több egyetemmel is sikerült együttműködési megállapodást kötnünk, hogy közösen is tegyünk egy élhetőbb környezet kialakítása érdekében. Éppen ezért próbálunk minden segítséget megadni ahhoz, hogy a cégek, így a Tchibo Budapest Kft. munkatársai is elsajátíthassák a környezettudatos gépjárművezetés minden elemét” – mondta Gazsi Júlia, a Hungaroring Sport Zrt. vezérigazgató helyettese, a Tanpálya ügyvezetője.

Hozzászólások

comments

A szerző

Hasonló cikkek

Komment