Van kiút az NB1-ből?

2012. nov. 06.

Az utóbbi bő két évben számos olyan futballista igazolt külföldre, aki magyar szinten, vagy legalább a csapatában meghatározó játékos volt. Legtöbbjüknek nem érte meg váltani, legalábbis a mérkőzésszámot tekintve biztosan nem.

 

Kezdjük azokkal, akiket pozitív példaként említhetünk, bár ők is csak idén nyáron kerültek új klubjukhoz. Közös bennük, hogy egyiküket sem tudta a magyar csapata értékesíteni, mindkét csatárt kölcsön vették.
Lencse László nagy ígéret volt az MTK-nál, majd Fehérvárra szerződött az akkor egyre erősebb Vidihez. A Sousa-korszakban aztán, sok más magyarhoz hasonlóan, neki sem volt maradása. Ő még azon szerencsések közé tartozik (ha ez szerencsés helyzet), akiről nem mondott le végleg, a jelenleg az Európa Ligában vitézkedő egyesület, egy évre kölcsönadták az izraeli Hapoel Kiryat Shmonanak. Sokan meglepődtek, hogy Lencse miért a Közel-Keletre szerződik, de a klub a BL selejtezőben volt érdekelt, majd az ottani sikertelenséget követően az Európa Ligába kerültek. Lencse gyorsan meghatározó ember lett, az ősszel 14 meccsen szerepelt, 4 gólt szerzett új csapatában. Nem lehet véletlen, hogy azon a szinten, ahova került, megállta a helyét. Előtte két és fél alatt a Videotonban és a kecskeméti kölcsönjáték során 54 meccsen játszott, 21 gólt szerzett – nem a padról indult meghódítani a világot.
Lovrencsics Gergő Lencséhez hasonlóan szintén 24 éves, ám mögötte szerényebb múlt áll a hazai focit illetően. Az akkor NB2-es Pécstől igazolt Pápára 2011 nyarán, hogy egy jó szezon után tovább is álljon. Kölcsönbe, de vételi opcióval szerezte meg őt a lengyel Lech Poznan, akik szívesen keresnek olyan játékost az NB1-ben, akit olcsón vesznek, majd haszonnal értékesítenek tovább, ahogy tették azt a volt zalaegerszegi, lett Artjoms Rudnevs-szel, aki azóta már a német Hamburg csatára. Lovrencsicset gyorsan megszerették a lengyelek, 15 meccsen 2 gólt lőtt és 4 gólpasszt adott eddig. Neki nem volt akkora szerencséje, mint Rudnevsnek, a poznaniak idén nem jutottak főtáblára nemzetközi kupában, így csökkent az esélye, hogy gyorsan továbblépjen egy topbajnokság felé.
Az izraeli és a lengyel liga sem az álmok netovábbja, de az jól megfigyelhető, hogy mindkét magyar csatár csak egy fokkal erősebb bajnokságot választott, viszont arra figyeltek, hogy csapataik érdekeltek legyenek a nemzetközi színtéren.

Lovrencsics (jobbra) stabil kezdő Lengyelországban.

 

A két csatár még egy fél szezonon sincs túl, nem úgy azok a magyarok, akik még külföldön vannak, de keveset játszanak klubjukban.
Megyeri Balázs 20 évesen igazolt a görög bajnokságba, annak egyik legjobb alakulatához, az Olympiakos Pireuszhoz. Kezdetben csak harmadik kapusként számítottak rá, de szorgalmas munkával és jó teljesítménnyel felhívta magára a figyelmet és a tavalyi szezonban már elsőszámú kapusként szerepelt a Bajnokok Ligájában és őrizte sokáig csapata kapuját kapott gól nélkül a bajnokságban, hozzásegítve ezzel a kikötővárosiakat a bajnoki címhez. Nyáron azonban új edző érkezett, Leonardo Jardim a Megyerinél majd kétszer idősebb Carollnak szavazott bizalmat. Balázs így újra a padon találta magát, bár egy furcsa rotáció miatt a Bajnokok Ligájában ő védhetett kétszer is, de összesen ennyi meccsen szerepelt az ősszel. Megyeri pechje, hogy pont akkor került be a válogatott keretbe, amikor csapatában már nem vele kezdődött az összeállítás, így pedig nehezen fogja kiszorítani a kapuból a rendszeresen védő Bogdánt.
Pintér Ádám is 2010-ben hagyta el az MTK-t a spanyol Zaragoza kedvéért. Igazán meghatározó embere sose volt a spanyol csapatnak, eddig 30 meccsen lépett pályára, de idén ősszel csak két alkalommal. Érdekesség, hogy a kettő, klubjában lejátszott meccs mellé került két válogatott meccs is. Az MTK-ban 100-nál is több mérkőzésen szerepelt, így Megyerihez hasonlóan elmondható róla is, hogy meghatározó játékosa volt hazai csapatának a légióskodás előtt.
Horváth Gábor szintén 2010-ben került külföldre: előbb a NAC Bredahoz, majd maradt Hollandiában tavaly nyáron és azóta már az ADO Den Haag együttesét erősíti. A két szezonja alatt mindkét csapatban rendszeresen játszott (21, illetve 28 meccsen, a fővárosban két gólt szerzett), de ősszel neki is csak 3 mérkőzés jutott, ráadásul az egyiken a 90. percben cserélték be. Légiós karrierje előtt Horváth fontos láncszeme volt hazai csapatának, a Videotonnak, tehát nem tapasztalatlanul került külföldre, ráadásul korábban többször volt válogatott.
Kicsit kilóg a listáról a következő szereplő, de Bajner Bálint mindképpen említést érdemel. Idén szeptember végén került a német bajnok Borussia Dortmundhoz, igaz, annak második csapatához. A német harmadik ligában érdekelt egyesületben azóta 5 meccsen játszott, 2 gólt is szerzett, így ugyan nincs reflektorfényben, de egy jó szerepléssel esélye lehet arra, hogy egy osztályt előrébb lépjen, márpedig a német második vonal már jelentős előrelépés sajnos a magyar elsőhöz képest. Bajner ugyan még csak 21 éves, de több helyen is megfordult légiósként: főleg alacsonyabb osztályú csapatokban és tartalékegyesületeknél, focizott Angliában, Romániában és Olaszországban is, míg itthon a Honvédban szerepelt.
Megyeriről, Pintérről és Horváthról is elmondható, hogy korábban gyakran szerepeltek klubjukban, az edző- és taktikai változások miatt most kevesebbszer jutnak szóhoz csapataikban, de a helyzetük nem reménytelen. Talán ezért várnak még arra, hogy sorsuk jobbra fordul, vagy külföldről könnyebb egy másik külföldi csapathoz kerülni.

Megyeri újabb bravúrjaira egyelőre várni kell.

 

A leghosszabb lista sajnos mégis azoké a magyar focistáké, akik az utóbbi két évben eligazoltak egy nagyobb karrier reményében, de ma már újra itthon vannak.
A hazatérők közül kiemelendő Varga Roland, aki az év elején, három és fél év után tért vissza az olasz Bresciatól Magyarországra, pontosabban Győrbe. Ott élvezi edzője, Pintér Attila bizalmát, rendszeresen kezdő a bajnokság listavezetőjénél, az őszi szezonban 12 meccsen 7 gólt lőtt és 3 gólpasszt adott, a jól teljesítő ETO egyik legjobbja. 2010-ben egy félévet itthon töltött az Újpestnél, ám akkor nem teljesített úgy, hogy marasztalják, így visszatért az olaszokhoz, ahol újra kölcsönadták. Az olasz másodosztályt érdemes volt a hazai első liga topcsapatára váltani, hiszen egy jó szezon után akár a nemzetközi porondon is bizonyíthat, ráadásul még mindig csak 22 éves.
Szélesi Zoltán is 2010-ben indult útnak, ám ő akkor már másodszor kezdett légiós életbe. 2004-től Cottbusban, majd Strassburgban focizott, de a BL szereplés miatt hazatért, és egy évet Debrecenben töltött. Megérte neki, mivel 2010-ben újra légiósnak állhatott, előbb a görög Volosz, majd a holland Nijmegen profija volt. 30 évesen egy védekező játékos még nem nevezhető öregnek, Szélesi azonban már nem kapott megfelelő szerződést külföldön, így lényegében hazatért Újpestre, ahol a karrierje indult. Azóta 9 meccsen lépett pályára, formálódó csapata egyik fontos tagja.
Debrecenben évekig sztárnak számított Czvitkovics Péter, pedig MTK nevelés és a cívis városban nem túl befogadó a közeg. Jó játékával azonban hamar elfogadtatta magát, így sokáig csodálkoztak azon a Loki drukkerek, hogy még mindig náluk van a középpályás, mígnem 2011 nyarán végül eligazolt és a belga középcsapathoz, a Kortijkhoz ment. Választásában fontos szerepet tulajdonított annak, hogy a belga bajnokság nem túlságosan erős a magyarhoz képest, könnyebb lesz felvennie a ritmusát. Nem így történt, így idén nyáron a belgák felbontották a szerződését, Czvitkovics visszatért Debrecenbe, ahol eddig egy NB1-es meccsen játszott, csereként 14 percig volt a pályán.
Szintén Belgiumban próbált szerencsét Tisza Tibor, aki egy sikertelen antwerpeni kalandot követő újpesti év után 2011-ben visszatért a belgákhoz, de ezúttal már a Sint-Truden együtteséhez. Második légióskodása annyira sem volt érdekes, mint az első, amikor olyan nyilatkozatot tett, hogy „egész Belgium felkapja a fejét, amikor gólt szerez”. Hazatérve úgy tűnt, hogy ismét az Újpestet választja, de a lilák már nem számoltak vele, így Tisza Diósgyőrbe szerződött, ahol meghatározó játékos azóta is.
Ha már Diósgyőr, a legnagyobb név a listán talán Rudolf Gergelyé.  Ő az OTP Bank Liga legértékesebb játékosa – papíron, mivel hosszas huzavona és csapat nélküli tréningezés után írt alá Miskolcon szeptember közepén, de sérülések miatt még nem lépett pályára. Rudolf 2010-ben kezdett bele egy genovai kalandba, ami szintén csak papíron volt az, mivel előbb Bariba, majd a görög Panathinaikoshoz adták kölcsön. A teljesítményére sosem volt panasz, amikor játszott, csakhogy ez már ott is ritka volt, a porcelán alkata miatt rendkívül sokszor maródi, jóformán többet jár orvoshoz, mint edzésre. Ő lehetne az egyik olyan focistánk, aki legalább az európai középmezőnyhöz tartozó csapatoknál befuthatna, ha fizikálisan megfelelne.
Még Rudolf „szintjét” sem éri el a volt Videotonos Lázár Pál. Rá talán még Sousa is számított volna, de inkább elszerződött tavaly nyáron, a török Samsunsporhoz, ahol egy év után köszönték munkáját, meg a 11 meccsen összeszedett 614 percét és elköszöntek tőle. Lázár azonban nem talált magának csapatot ősszel se, így most várja a csodát, hogy valaki mégis foglalkoztassa, 5 hónap focimentes időszak után.
A fentieken kívül még ebbe a kategóriába tartozik Lázok János, Simon Krisztián, Szatmári Lóránd és Simon Ádám, akik hosszabb-rövidebb idő után hazatértek az NB1-be.

Rudolf már bekötötte a cipőjét Diósgyőrben, de a bemutatkozása várat magára.

 

Pedig nem teljesen esélytelen befutni egy nagyobb bajnokságban annak, aki a honi pontvadászatban már letette a névjegyét, de érdemes inkább kis lépésekben haladni és az sem árt, ha elkerülik a játékost a sérülések. Rudnevs karrierje már Lovrencsics kapcsán szóba került, de például említést érdemel a volt Honvédos Diego. A francia másodosztályú Tours gárdája vitte el, ráadásul nem kölcsönbe, rögtön fizettek érte 450 ezer eurót, majd egy múlva továbbadták 850 ezerért az első osztályú Reims-nek, ahol szintén rendszeresen játszik. A nigériai Abwo útja is Lengyelországba vezetett Pápáról, a Lubin profija közel áll a válogatottsághoz, mivel jól teljesít klubjában. Liban Abdi tudásához nem fért kétség ferencvárosi időszaka alatt, de a hozzáállásával rengeteg probléma volt, ezért a zöld-fehéreket a nyárón még trenírozó Détári Lajos kidobta a csapatból a norvég-szomáliai csatárt. Abdi nem kesergett sokáig, a portugál Olhanensebe igazolt, ahol remekül teljesít. Most sajnálhatják csak a zöld-fehérek, hogy a holland Moniz edző nem előbb érkezett, ő talán kihozta volna a játékosból azt a teljesítményt, amit jelenleg nyújt.

Rudnevs-nek bejött az NB1: Poznanot át Hamburgba vezetett az útja.

 

Összességében elmondható, hogy vagy nagyon fiatalon érdemes külföldre menni, és az ottani képzés szerint elsajátítani a futballt, vagy megvárni azt, amíg valakiből legalább itthon maghatározó ember lesz. Még ez sem garancia a sikerre, szükség van kitartásra és egy jó fizikai állapotra, ami lehetővé teszi a gyakori sérülések elkerülését.

Az egyetlen biztosnak tűnő tanács: aki Lengyelországban akar légióskodni, az szerződjön Pápára!

Hozzászólások

comments

A szerző

Hasonló cikkek