„Api-kapitány” és a rázós exek – Harsányi Levente interjú

2012. okt. 04.

Egykor volt Aszfaltbetyár, ma már a Csináljuk a fesztivált állandó arca. Kicsit lehiggadt az évek során, ám a humorából nem vett vissza, most se kell a szomszédba menni pár jó poénért. Azonban még neki is van olyan pillanat és tulajdonság, amitől a humorát elveszíti. A média „kiválasztottjairól”, rázós exekről és az élete értelméről mesélt őszintén Harsányi Levente.

Meddig csinálod még a fesztivált?
De jó kérdés! Ha abból indulok ki, hogy a hasonló műsor Olaszországban több évtizede megy, akkor még remélem sokáig, ugyanis ez a negyedik éve a műsornak. A mai napig emlékszem az első adásra, amit Korda Györggyel kezdtünk, magyar dalokkal.

Egy éve volt egy interjúnk, ahol azt kérdeztem, hogy a rádió vagy a tévé áll hozzád közelebb. Akkor azt mondtad, hogy a rádió örök szerelem, a tévézés pedig nem kiváltság, mivel bárki bekerülhet. Ebbe az elképzelésbe beleillik, hogy a műsorok csatornákat váltanak?
Szerintem igen. Ne menjünk bele a műsorok finanszírozásának kérdésébe, mert én a folyamat végén helyezkedem el, a kirakati bábú vagyok, most épp Szulák Andival vezetem a műsort, akit nagyon szeretek és jól érzem magam vele. Ha egy műsort szeretnek a nézők, akkor annak – jó esetben – van létjogosultsága. Az továbbra sem szimpatikus a televíziózás kapcsán – és ez valószínűleg rendszer hiba – hogy egyik napról a másikra bárki bekerülhet, láthatóvá válhat, mert épp valaki úgy gondolja alapon. Nagy valószínűséggel ez nem csak a televíziózásra igaz, így van ez az élet sok területén. Amikor 1996-ban utolért az „Aszfaltbetyár” című műsor magam sem tudtam mit is kezdjek vele és magammal. De éreztem, ha ebben a műfajban szeretnék sikeres lenni, akkor a puszta adottság hosszú távon kevés. Ezért jelentkeztem az egyetemre kommunikáció szakra és sikeresen elvégeztem. Ma már látom és érzem is, magam miatt szükség volt erre, noha nem igen, sőt soha nem kérdezték még tőlem „hova jártál öcsi”? Manapság megfigyelhető, hogy csatornánként vannak úgynevezett „csatorna arcok” (ez akár egy film címe is lehetne) azok az emberek, akiket állandóan foglalkoztatnak, szinte rájuk írnak, találnak ki műsorokat. Ma már nincs az az átjáró ház, mint a valóság-show-k időszakában. A rádió alapvetően más, mint a televízió, ott a hangodra és a fejed belső szerkezetére van igazán szükség .

Nem gondolod, hogy a jópofa, enyhén komolytalan stílusod miatt nem voltak komolyabb műsorra felkéréseid?
Mindannyian, akik a médiában dolgozunk vállalunk egyfajta könnyűvérűséget, aki ezt nem vallja be, az önmagát vezeti félre. A kiválasztás rendszere az, ami számít! Mindig is voltak komoly és úgynevezett szórakoztató arcok a „bohócok”. Bár hiszem, mindannyian bohócok vagyunk, tehát egy álarc mögé rejtjük igazi arcunkat. A kérdés az, hogy kit kik támogatnak a döntéshozók közül, mennyire tolják előtérbe. Ha te vagy a „kiválasztott” egy furcsa Mátrixos hasonlattal élve, akkor nincs baj. Akkor tolnak majd előre, mint a Monty Pythonban a hullákat, aki még nem halt meg, de már tolni kell. Ez szinte minden csatornánál így van, az aktuális arcot leveszik a polcról, lemegy a műsor majd pihenés a következő produkcióig. Én a Csináljuk a fesztivált produkcióban találtam meg a helyemet, bár lehet, kipróbálnék mást is. De a zene és a szórakozás együtt éppen olyan, amilyen én vagyok.

Mi olyat tudtál, amiért folyton változtak a műsorvezető társaid, de Te maradtál a produkcióban?
Ez jó kérdés. Erre én sem tudom a választ. A műsor készítői szóltak nekem, én mérlegelhettem vállalom-e vagy sem. Nem én döntök a műsorvezetőkről, engem hívtak eddig, mint azelőtt bármikor. Minden egyes társamnak nagyon örültem. Kezdetben a fiatal és az idősebb találkozása jegyében telt a műsor Korda Györggyel és Dévényi Tiborral. Ez Gundel Takács Gábornál megváltozott, most pedig Szulák Andi személyében először van női műsorvezető társam.

Tudatosan alakítasz egy szerepet, vagy magadat adod és várod, hogy megtaláljon a neked megfelelő műsor?
Tizennégy éve csinálom ezt, az első években nagyon figyeltem arra, hogy mit mondok, hogy viselkedek. Próbáltam mindenkinek megfelelni. Aztán egy barátom tanácsára, és Charlie gondolatára, hogy „az légy, aki vagy”, úgy döntöttem, inkább szinte teljes egészében magamat adom. Nem lehet mindent egyszerre! Például pár éve történt egy rendezvényen, akkor is megpróbáltam más lenni: sporttal kapcsolatos komoly esemény volt, miniszterek is jöttek. Elvállaltam, jól jött a megjelenés. Sablonos mondatokat olvastam papírról mikrofonba, és közben rájöttem, hogy ez így nem is én vagyok. Az pedig tényleg igaz, hogy mindenkit utolér a neki való szerep. Legtöbbször arra kérnek fel, ami nekem is tetszik. Ritkán hívnak Ady szavalóversenyre konferálni. Ennek egyik oka, hogy köztudottan József Attilát szeretem, másrészt tudják, hogy oda van nálam hitelesebb ember is.

Azon kevés gyakori médiaszereplő közé tartozol, aki nem mutogatja a családját. Mi ennek az oka?
Egy oka van, hogy ennek külföldön van értelme és értéke, nálunk még nem igazán. Ott látom Ben Afflecket a lányával, tudomásul veszem, hogy apuka, van családi élete. Elolvasom, hogy mi történik velük. Nálunk azonban ennek szerintem nincs meg a kellő értéke. Amit látunk, az legtöbbször egy megvásárolt felület, ahol mosolyognak a családdal és megmutatják, hogy minden rendben. A párom civil foglalkozású, a gyereket se szeretném kitenni annak, hogy elkezdjék bárkivel összehasonlítgatni. Ráadásul, amikor született, többen gratuláltak, amiért csendben kezeltük a helyzetet, és nem rögtön az újságokban.

Érdemes titkolózni?
Ha azt az elvet követem, amit vallok, hogy az légy, aki vagy, akkor nem. Akkor nincs mit titkolni. Ha szerepet kell játszani, akkor mindenre nagyon kell ügyelni, már rögtön akkor, amikor kilép az ember az utcára. Akkor érhetik meglepetések az embert  „jé, ez nem is úgy néz ki, mint a tv-ben vagy te ez olyan, mint … de nem, ő nem ilyen borostás…” és hasonlók.

Szerinted fontos a hűség egy párkapcsolatban?
A hűség egy olyan tulajdonság, ami valahol mindenkiben megvan. Azt nehezen hiszem, hogy valaki egy egész életen át tud hűséges lenni. Nagyon ritkán hiszem, hogy létezik a holtomiglan-holtodiglan. Még a saját nagyszüleimről is azt gondolom, hogy bár 67 éve házasok, még biztos ott is volt egy kis „félrenézés”, hisz emberből vannak. A véletlenszerűség a lényeg. Azt kell tudni, hogy mi a prioritási sorrend az ember életében: család, feleség, barátok, munka. Valamihez legyen hűséges az ember, ami számára a lényeg. Különben kifelé azt mutatják, hogy milyen szuper minden, aztán elválnak 3 hónap múlva.

sajtoklub.rtlklub.hu

Neked mi most a sorrend?
Nekem abszolút a család az első, főleg amióta a fiam megszületett. Csak utána jöhet minden más.

Ezek szerint Te hűséges vagy…
Pont azt mondtam a páromnak, amikor találkoztunk, hogy én már annyi filmet megnéztem előtte, hogy már annyi mindent láttam…. Nem az emlékeimnek élek, de sok mindenen túl vagyok. A prüdéria és az álszentség megjelenésével az ember megöli saját magát. Ebből lesznek olyan pálfordulások, amiket el se lehet képzelni. Például szegény Ördög Nóri esete, házasság, majd 5 hónap után válás. Ott valami nem volt rendjén, de aztán megtalálta az igazit. Ezért mondom azt mindenkinek, hogy a házassággal és elkötelezettséggel várjon, előbb éljen, mindent próbáljon ki! Én már voltam fent is, lent is, ezért tudom, hogy most vagyok jó helyen.

Mi az, amit kipróbáltál, de mai fejjel már nem tennél meg?
Ezen elgondolkodik az ember, hogy mi az, ami kimondható. A szex minden változatát kipróbáltam, kivéve azonos neműekkel. A bulizás legkeményebb fajtáin vagyok túl, de ezek azok, amik egy fiatal életét és gondolkodását befolyásolják. Utaztam már úgy, hogy nem tudtam hová érkezem. Ha ezekből minél többet megvalósítasz, az jó. Utána az ember már egy higgadt állapotba kerül, mire megházasodik.

Fiatalon ismert lettél. Kihasználtad ezt, vagy bevetetted a dumádat, ha csajozásra került sor?
A pillanatnak és az improvizációnak élek. Még pincér, majd üzletvezető voltam, amikor a barátaim velem jártak bulizni, mindig egy helyre mentünk szórakozni. Kinéztek maguknak valakit, én meg odamentem, elkezdtem a beszélgetést, majd odahívtam az illetőt. Ezzel elindítottam az estéjüket. Ekkor még nem voltam ismert. Örülök, mert tudtam, hogy csak saját magamnak köszönhetem, amit elértem ekkor. Szerencsémre általában nagyon dekoratív és csinos barátnőim voltak mindig. Akiket kinéztem magamnak és kialakult valami köztünk, azokról előbb utóbb kiderült, hogy valami nincs rendben a konyhában. Vagy egy eltitkolt pornófilm a múltból, vagy a kelleténél kicsit többet utaztak külföldre „modellkedni”. Tapasztaltam sokat, sokfélét, egy biztos: ha haverokkal mentünk szórakozni, mielőtt belevetették magukat a hely varázslatos szépségeibe, előtte mindig megkérdezték tőlem, hogy a helyszínen épp melyik hölgyet tartom szimpatikusnak. Akire rámutattam azokat békén hagyták, a többiekkel pedig belekezdtek az udvarlásba, igen sok sikerrel.

Vélhetően kevesen kerülnek ilyen helyzetbe: hogy derül ki a barátnődről, hogy pornós? Elmondta?
Volt ilyen is. Megismerkedtem valakivel, aki közölte az elején, hogy van némi szürke folt a múltjában. Kérdeztem is mi az? Mire ő: több évvel azelőtt szerepelt erotikus filmekben, vadabbul pornó filmekben. Kérdeztem melyikben, majd másnap kikölcsönöztem a filmet, megnéztem és tényleg ő volt. Ezek után nyilván nem tudtuk elkezdeni a kapcsolatot, mert én erről mást gondoltam, mint ő. Viszont értékeltem az őszinteségét.

Neked régebben volt cd-d is. Az hogyan keletkezett, és mennyire vagy rá büszke?
Két szóban nagyon büszke vagyok rá. Persze ez több volt, mint 2 szó, de a lemez is többet ér, mint 2 szó (– nevetve). Akkoriban kaptam egy olyan felkérést, hogy rapes oldalamat mutassam meg. Nagyon tisztelem Geszti Pétert, az ő munkássága hatott rám. Volt is ilyen érzete-hangulata a lemeznek, sokan jelezték ezt felém. Sokan fanyalogtak is, de én büszke vagyok rá. Tudom, hogy milyen odaadással, mennyi munkával készítettük három barátommal: Mák Andrással, Pacsó Palival és Balog Zsoltival és a többiekkel. Akkoriban az a rádió ahol dolgoztam nem tudott megállapodni a kiadóval, nem tudott megegyezni a játszásról. Így ott nem ment, máshol meg azért nem ment, mert nem játszottak a konkurens adó műsorvezetőjének zenéjét. Azt szoktam mondani és igaz is, ha csak egy embernek örömöt okoztam, már megérte, de több ember volt. Több mint 6 ezer darabot adtak el. Úgy tudom, annyi ma már aranylemez lenne…

Akkor büszke vagy rá?
Igen! De azt továbbra is fent tartom, hogy nehéz megvitatni valamit olyanokkal, akik nem próbálták már ki ugyanazt.

Személy szerint Te előtte akartál cd-t?
Igazából nem, de tangóharmónikázom, zongorázom, tanultam zenét. Sokszor tartottunk zenés estéket a barátaimmal. Kaptam egy felkérést, amit elfogadtam. Itt volt a BMG németországi vezetője, aki nem értette a szövegeket, de nagyon tetszett neki az előadás, a hangulat. A kritikusoknak is azt szoktam ajánlani, hogy mondják azt, hogy nekik az az étel nem ízlik, mert attól még más szeretheti. Kár lett volna, ha kihagyom ezt a lehetőséget. Az meg hogy mennyi cd-t adtam el?! Vannak előadók, akik sokkal többet adnak el, ők tényleg  jók? Ki mondja meg mi a jó? Az, aki meghallgatja, és úgy gondolja. Tetszik, nem tetszik alapon történik mindig a választás. Ahhoz pedig rajta kell lenni az étlapon, és majd dönt a közönség.

Említetted az előbb Ganxsta Zolit. Vele és Nacsa Olivérrel ismert a barátságotok. Láttalak titeket nemrég a Sport TV egyik műsorában, ahol elég jó hangulatot teremtettetek. Felkészültök a közös poénokra, vagy képesek vagytok bármikor spontán, egy órán át jófejkedni?
Csak a témákat kapjuk meg a műsor előtti napon. A humorunkról megoszlanak a vélemények, sokak szerint katasztrófa, de hat városban már rajongói klubunk is alakult a műsor kapcsán, ahova meghívnak minket. Már ismerjük annyi ideje egymást, hogy gyorsan tudunk reagálni egymás mondataira. Ráadásul Olivér humorista, Zoli énekes, én műsorvezető vagyok, nem lógunk bele egymás területébe. Hallottam olyat is, hogy szándékosan segítjük egymást.  Persze, véletlenül nem is lehetne! Nálunk senki nem megy a másik agyára, egy egészséges szimbiózis van közöttünk. Szívünk szerint mi bevinnénk egy pohár sört is, néha koccintanánk.

A fiad lassan elkezd beszélni majd. Mit válaszolsz majd neki, ha egyszer megkérdezi, hogy mire vagy a legbüszkébb eddig az életedben?
Megmondom neki, hogy menjen a tükör elé és nézze meg magát. A világban ma már sok mindent el lehet érni. Mindenkinek más a fontos ki a művészetben ki a sportban ki másban leli örömét és ér el sikereket, de mindenki, ha megkérdezik, akkor a gyermekeit említi elsősorban. Meg lehet mászni a Mount Everest-et, lehet nyerni olimpiát, mindenkinek más a fontos. A gyerek viszont egy olyan „befektetés”, akiért érdemes élni. Ő az, aki értelmet ad a jövőnek. Néha mondom is neki kicsit viccesen, de komoly tartalommal, hogy mennyi mindenre meg kell tanítanom. Ez kiterjed a cipő befűzésétől a legkomolyabb dolgokig. Belőlem lett és belőlem kell, hogy táplálkozzon, amíg önállóan nem tud megállni a lábán. Addig pedig mindig ott kell állni mellette. Remek dolgokat alkottam, mint műsorvezető, sok mindenre büszke vagyok, volt, amit lehetett volna másképpen. Viszont ha ott a gyerek, akkor látod, hogy mi a jövő. Múltkor voltam egy reklámfilm tárgyaláson, kellően komoly emberekkel ültem egy asztalnál, amikor ránéztem az órára, és bevillant, hogy aznap én vigyázok a gyerekre. Mondtam, hogy elnézést, nagyon tetszik minden, de el kéne mennem most, mert „Api-kapitány”-nak jelentkeznie kell otthon a fia előtt. Abszolút megértették.

Tudni kell, mik az igazi sikerek, a gyerek pedig büszkeséggel tölti el az embert. Szeretném, ha majd egyszer teniszversenyt közvetítene a tévé, és kiírnák a kép aljára, hogy „Harsányi’s father”, és mutatnának engem, amint napszemüvegben szivarozok az első sorban. De ha mondjuk autószerelő lesz, és úgy szereli össze az autót, ahogy senki más és utána a tulajdonos is elégedett, akkor is megérte. Azt kívánom, hogy a gyerekemnek minden sikerüljön, ehhez pedig én egy kapocs vagyok. Éppen ezért ő a legfontosabb, amit elértem az életemben.

Hozzászólások

comments

A szerző

Hasonló cikkek

Komment