Schobert Norbi újabb boltot nyitott

2012. nov. 19.

Az Update atyja visszatért oda, ahonnan indult. Egyik legújabb üzletét ugyanis Budapest 8. kerületében nyitotta meg, csak pár háztömbnyire attól a helytől, ahol felnőtt. Azóta ő is és a környék is rengeteget változott.

 

Norbi célja, hogy egész Európa megismerje a termékeit. Rajta nem fog múlni, túl van egy komoly szívműtéten, de ez még jobban megerősítette. Elmondása szerint ez a betegség megtanította arra, hogy van még egy csoport, akiknek segíteni szeretne. Büszke rá, hogy vissza tudott térni oda, ahonnan indult, s az évek során létrehozott egy olyan vállalkozást, ami “mindig új és mindig update-eli önmagát.”

Hozzászólások

comments

A szerző

Hasonló cikkek

8 hozzászólás

  1. november 19, 2012

    Norbi, annyira jól beszéltél. Már csak a hitelességen kellene javítanod, mert az emberek tudják, hogy aki nem mond igazat, az brutális dolgokra képes.

  2. november 19, 2012

    Gratulálok Norbi, nagyon szép üzlet. Arra azért kíváncsi lennék, hogy ez egy saját üzlet, vagy franchise? Ha az utóbbi, akkor már nem gratulálnék neked, mert nem lesz könnyű kitermelni azt, amit eddig a tulajdonos az üzletre költött. Különösen az utóbbi napok, hetek, hónapok megnyilvánulásai(d) után.

  3. november 19, 2012

    Hajrá, csak igy tovább!

  4. november 23, 2012

    Tegnap feltettem egy kérdést, de nem válaszoltál. Ezt a betegségednek tudom be. Ma betértem egy Update Norbiba és érdeklődtem az üzletmenetről. Kedves Norbi, nem akarlak gícsérni, de nem is tudnálak. A bolt tulajdonosa elmondta, hogy nem érti ezt a “hülye Norbit”. Újabb és újabb boltot nyit, eközben az ő forgalmna 40 %-kal csökkent. “Mit gondol ez a féleszű, hogy mindeni Update ételeken él?” Megkérdezte, hogy jártam-e pl. a Corvin sétányon? El tudom-e képzelni, hogy azt a hatalmas boltot gazdaságosan lehet üzemeltetni? És megkérdezte, hogy hány vendéget láttam? Kettőt, de összesen nem vettek 1000 Ft-ért a negyedóra alatt, míg bennvoltam. Láttam a román sütőtálakat is, ami Romániában 20 Lejbe (1300 Ft) kerül. A tulaj ezt előszö tőlem hallotta és majdnem elájult. Nay a franchise partnerek is olyanok lehetnek, mint a lájkoló tábor. Sok sikert az új boltokhoz., mindegy, én kíváncsi vagyok, hogy egy éven belül hány bolt fog bezárni. Úgy látszik, hog.

  5. november 23, 2012

    Tegnap feltettem egy kérdést, de nem válaszoltál. Ezt a betegségednek tudom be. Ma betértem egy Update Norbiba és érdeklődtem az üzletmenetről. Kedves Norbi, nem akarlak gícsérni, de nem is tudnálak. A bolt tulajdonosa elmondta, hogy nem érti ezt a “hülye Norbit”. Újabb és újabb boltot nyit, eközben az ő forgalmna 40 %-kal csökkent. “Mit gondol ez a féleszű, hogy mindeni Update ételeken él?” Megkérdezte, hogy jártam-e pl. a Corvin sétányon? El tudom-e képzelni, hogy azt a hatalmas boltot gazdaságosan lehet üzemeltetni? És megkérdezte, hogy hány vendéget láttam? Kettőt, de összesen nem vettek 1000 Ft-ért a negyedóra alatt, míg bennvoltam. Láttam a román sütőtálakat is, ami Romániában 20 Lejbe (1300 Ft) kerül. A tulaj ezt előszö tőlem hallotta és majdnem elájult. Nay a franchise partnerek is olyanok lehetnek, mint a lájkoló tábor. Sok sikert az új boltokhoz., mindegy, én kíváncsi vagyok, hogy egy éven belül hány bolt fog bezárni. Úgy látszik, hogy a franchise partnerek is olyanok, mint a lájkoló tábor. Sok sikert kívánok!

  6. november 23, 2012

    Tegnap feltettem egy kérdést, de nem válaszoltál. Ezt a betegségednek tudom be. Ma betértem egy Update Norbiba és érdeklődtem az üzletmenetről. Kedves Norbi, nem akarlak dícsérni, de nem is tudnálak. A bolt tulajdonosa elmondta, hogy nem érti ezt a “hülye Norbit”. Újabb és újabb boltot nyit, eközben az ő forgalmna 40 %-kal csökkent. “Mit gondol ez a féleszű, hogy mindeni Update ételeken él?” Megkérdezte, hogy jártam-e pl. a Corvin sétányon? El tudom-e képzelni, hogy azt a hatalmas boltot gazdaságosan lehet üzemeltetni? És megkérdezte, hogy hány vendéget láttam? Kettőt, de összesen nem vettek 1000 Ft-ért a negyedóra alatt, míg bennvoltam. Láttam a román sütőtálakat is, ami Romániában 20 Lejbe (1300 Ft) kerül. A tulaj ezt előszö tőlem hallotta és majdnem elájult. Nay a franchise partnerek is olyanok lehetnek, mint a lájkoló tábor. Sok sikert az új boltokhoz., mindegy, én kíváncsi vagyok, hogy egy éven belül hány bolt fog bezárni. Úgy látszik, hogy a franchise partnerek is olyanok, mint a lájkoló tábor. Sok sikert kívánok!

  7. november 23, 2012

    Tegnap feltettem egy kérdést, de nem válaszoltál. Ezt a betegségednek tudom be. Ma betértem egy Update Norbiba és érdeklődtem az üzletmenetről. Kedves Norbi, nem akarlak gícsérni, de nem is tudnálak. A bolt tulajdonosa elmondta, hogy nem érti ezt a “hülye Norbit”. Újabb és újabb boltot nyit, eközben az ő forgalmna 40 %-kal csökkent. “Mit gondol ez a féleszű, hogy mindenki Update ételeken él?” Megkérdezte, hogy jártam-e pl. a Corvin sétányon? El tudom-e képzelni, hogy azt a hatalmas boltot gazdaságosan lehet üzemeltetni? És megkérdezte, hogy hány vendéget láttam? Kettőt, de összesen nem vettek 1000 Ft-ért a negyedóra alatt, míg bennvoltam. Láttam a román sütőtálakat is, ami Romániában 20 Lejbe (1300 Ft) kerül. A tulaj ezt előszö tőlem hallotta és majdnem elájult. Nay a franchise partnerek is olyanok lehetnek, mint a lájkoló tábor. Sok sikert az új boltokhoz., mindegy, én kíváncsi vagyok, hogy egy éven belül hány bolt fog bezárni. Úgy látszik, hogy a franchise partnerek is olyanok, mint a lájkoló tábor. Sok sikert kívánok!

  8. november 24, 2012

    Corvin Pláza hátsó bejáratánál a Corvin sétány és a Futó utca sarkán.

Komment