Mr. Frizbi – Hajdú Pétert a polcra | himself.hu

Mr. Frizbi – Hajdú Pétert a polcra

2012. nov. 20.

Ma mutatta be az Alexandra Kiadó legújabb, best seller-nek szánt könyvét, Hajdú Péterrel, Hajdú Péterről.

 

A tévés sztárról szóló könyv a gyerekkorától második gyermeke születéséig mutatja be az életét, amelyről már oly sokat olvashattunk, oly sok helyen. Hajdú fontosnak tartja és külön kiemelte, ez a könyv azért több, mint a róla szóló cikkek, mivel ezúttal tényleg el is mondta azt, amit megírtak. A sajtótájékoztatón Vörös Tamás, a kötet szerzője beszélt arról, hogy négy hónapig dolgoztak az alkotáson, és pár dolgot kivéve Hajdú mindenről beszélt,amiről kérdezte, csak az igazán komoly családi titkait őrizte meg magának. A laza hangulatot fokozta Hajdú egykori párja, Bálint Antónia érkezése, ő képes volt az összes jelen levő újságíró és fotós figyelmét elterelni a bemutatóról, ahol rajta kívül részt vettek további ismert személyek is: Galambos Lajos, Fásy Ádám, Kasza Tibor, Schmuck Andor.

Sarka Kata, a tévés párja is jelen volt, aki – az ország lakosságához hasonlóan – még nem olvashatta a férjéről szóló könyvet, kivéve a nőkkel kapcsolatos részt. Neki nem okoztak meglepetéset az ott leírtak. Katán kívül Péter az édesanyjának mutatta még meg azokat a részeket, amelyek a gyerekkoráról szólnak, mivel fontosnak tartott, hogy az a személy, aki őt egyedül felnevelte, ne olvasson semmi olyat, amit nem szeretne.
Van valaki, akinek az egész könyv nem okozott újdonságot, s ő nem más, mint Hajdú “hű fegyverhordozója”, a Frizbi című műsor főszerkesztője, Végvári Tibor. Szerinte Péter legfontosabb tulajdonságai, ami meghozták neki a nagy sikert, hogy remek közgazdász, emiatt jól tervez. Emellett kollégája és barátja elszánt, kitartóan küzd a céljaiért. Szerinte akkor indultak el azon az úton, aminek most az eredményét láthatjuk, amikor még rádiósként elkezdték a Frizbit készíteni. Sok olyan interjú készült náluk, amelyeknek köszönhetően egyre ismertebbek lettek. Végvári a szakmában és a magánéletben is Hajdú mellett töltötte az utóbbi majd’ egy évtizedet, így viccesen megjegyezte, hogy ő is gondolkodott azon, hogy ír egy könyvet Péterről, de szerinte ebben minden benne van, amit ő megírhatna.

Hajdú Péter elmondta, hogy már sokan keresték meg azzal, hogy készítsenek vele, vagy róla egy könyvet, de eddig nem vágyott rá. Most azonban elérkezettnek látta az időt, hogy megmutassa, ki is ő valójában, amiben remek társra akadt a szerző Vörös Tamásban és az Alexandra Kiadóban. Tisztában van vele, hogy egy megosztó személyiség, de csak azoknak a véleménye érdekli, akiket elismer.
“Általában azt mondják rólam, megosztó személyiség vagyok: vannak, akik szeretnek, és vannak, akik ki nem állhatnak. A magánéletem eddig is nyitott könyv volt, ezért az olvasók nagy része a bulvárlapokban megjelent cikkek és fotók alapján úgy gondolja, mindent tud rólam – csak hogy a problémáimról, harcaimról, és örömeimről eddig még nem hallhatott. Természetesen vállalom, az is én vagyok, aki a bulvárlapokban szerepel, de nem az a teljes kép. Most arra vállalkoztam, hogy a kollégámnak adott interjú során őszintén elmeséljem mindazt, ami velem történt: honnan indultam és hol tartok most.” – tudatta Hajdú Péter.

 

Hozzászólások

comments

A szerző

Hasonló cikkek

Komment