Felhőatlasz (16) – Filmkritika

2012. dec. 06.

A David Mitchell regénye alapján vászonra adaptált Felhőatlasz maximum csak első látásra tűnhet Wachowskiék bőségszarujának. Hiába ontja magából a sok helyszínt, a különféle karaktereket, az egyszerre hat történetszálat, és egy-egy érdekes, elgondolkodtató ötletet, változatos jegyei ellenére is a legkevésbé változatos. Sőt, szélsőséges kilengései – az emberiség gonoszságának és jóságának amplitúdói –monoton módon váltják egymást, egészen az epika nagyobb lélegzetvételű műfajainak – és ezzel együtt a néző – totális kifárasztásáig.

Persze, a Wachowski testvérektől már megszoktuk, hogy csak nagyban, társadalmi-természeti viszonylatokban, egész emberiséget érintő dolgokban tudnak igazán gondolkozni és alkotni. Hőseik némileg behatároltak a nagy epikai sztereotípiák által, így egyszerre a tömegből kiemelkedő alakok és egyek a sok közül.

Az alapvetően csak negatív vagy csak pozitív karakterek, és a Mátrix után egy ismételten öntudatra ébredt kiválasztott mellett azért akad egy némi küzdést és értékelhető fejlődést felmutató karakter Tom Hanks alakításában, pontosabban alakításaiban. A főként nagyon gonosz Hugh Grant-ek, a jóságos, szinte mindig közösségi szellemben gondolkodó Halle Berry-k vagy az elnyomott népek iránti empátiájáról ismert Jim Sturgess-ek mellett Hanks reinkarnációi a pénzsóvártól, a bunkón és a közönyös önmegvalósítón át ível egészen az önzetlen, önfeláldozó és közösségben gondolkodó egyedig.

Fotó: warnerbros.com

Kár, hogy kizárólag Hanks karakterének tekintetében sem ér révbe a dolog, de ha már a kívánságoknál tartunk, akkor persze még jobb lenne vele együtt. Bár a többi szálat ilyen értelemben akár vehetnék e jellemfejlődés megágyazásának, még sem érezzük, hogy ezt tervezték volna, ahhoz ez már túlzsúfolt. Ezt egy fajta minden ponton összefüggő, nagy ívű darabnak szánhatták véleményem szerint, ahol végül nekem nem sikerült belépnem – vagy kilépnem? – ebbe a körkörös egyetemes folyamatba. Folyton-folyvást kerestem az azonosulásra alkalmas szereplőt, és, habár Tom Hanks-ét találtam a legmegfelelőbbnek, újabb és újabb felmerülő kérdés akadályozott meg abban, hogy át is adjam magamat ennek a gondolatnak. Mi lett volna, ha kevesebbet markol a történet? Mi lett volna, ha az egyes reinkarnációkat nem ugyanazon színészek játsszák? Mi lett volna…

Hozzászólások

comments

A szerző

Hasonló cikkek

Komment